15 9 / 2010
hogyhogy ez meg nem lett a vegtelensegig habositva itt?
“A FIFA persze a szurkolók igényeit is figyelembe veszi, a szálláslehetőségek és az infrastruktúra feltérképezése mellett egyéb szempontokat is mérlegelniük kell. Nem mindegy, hogy a meccsek között időt mivel és hogyan töltik el a drukkerek. Az persze egyik rendezőek sem lehet célja, hogy részeg ultracsoportok zúzzák le a városokat, de néhány sört azért mindenki meginna, ha másért nem, a hőség miatt. Katarban ez nem egyszerű. A muszlim törvényeket követő országban ugyan lehet legálisan is alkoholhoz jutni, de ez alig néhány helyre korlátozódik. Néhány ötcsillagos szállodán és klubon kívül csak a Qatar Distribution Company boltjaiban (számszerint kettőben) árulnak alkoholt, az árak pedig három-négyszeresei az Európában megszokottaknak.
A katariak tisztában vannak azzal, hogy sörivás és bulizás tiltásával megölhetik a vébékre jellemző sajátos atmoszférát, ezért az állam az államban elv alapján a szurkolóknak speciális zónákat alakítanának ki a városokon belül, ahol többek között szabad alkoholt fogyasztani, fürdőatyában járni. Sőt, még nők is szabadon mutatkozhatnak. Mások szerint az alkoholtilalom nem lehet akadálya a világbajnokságnak. Simon Chadwik a Coventry Egyetem sportmarketing szakértője így érvel: “Azért mész oda, hogy focit nézz, vagy azért, hogy vedelj, pizzát zabálj és az utcákon énekelj? Az emberek felfogják, hogy Katar egy muzulmán ország, ott nem lehet ilyet csinálni.””